| | Walter Gábor 1963-ban született Sopronban. 1987-ben a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajz-földrajz szakon szerzett diplomát. Tagja a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének. 1988 óta kiállító művész.
1990-ig rajz szakos tanárként tevékenykedett. Ezt követően kizárólag képzőművészettel foglalkozik. Rendszeres résztvevője a Zebegényi Alkotótábotnak, ahol Jets György szekciójához tartozik. A plein-airen belül a Szőnyi István által létrehozott „zebegényi iskola" elveihez, látás- és kifejezésmódjához kötődik.
Az olaj és pasztell mellett előszeretettel alkalmazza az akvarellt a látvány minél hitelesebb visszaadására. Számos önálló bemutatkozása mellett (Kecskemét, Budapest, Pécs) több csoportos tárlaton vett részt. A Debreceni Havrics Galéria évek óta forgalmazza a művész alkotásait. |