Korom Kata

 

1953. szept. 2-án. Mezőberényben született. Szülei: Tóth Károly tanár, Makra Ella népművelő. Tanulmányait az I. István Gimnázium, Kalocsa, Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolán alapozta meg majd Budapesten 1972-74, JGYTF, rajz-földrajz szakán 1975-79 folytatta. A főiskolán tanárai voltak: Kotsis Nagy Margit, Szathmáry Gyöngyi, Cs. Pataj Mihály, Lelkes István és Dér István. A főiskolán diplomamunkáját kerámiából készítette. Képzőművész táborokban fejlesztette a szakmai tudását.
Munkahelyek: 1979-87 rajztanárként dolgozik iskolákban, kerámia szakkört vezetett gyerekeknek. 1987-től műhellyel rendelkező, önálló szellemi szabadfoglalkozású keramikusként figurális kerámia készítéssel foglalkozik. A körülöttünk levő elgépiesedett világgal szemben a humánus, humoros emberi dolgokat szeretné hangsúlyozni s ezeket munkáin keresztül emberközelbe, a lakásba bevinni. 1995-től bronz plaketteket is készít, felkérésre városok címereit (pl.: Villány, Kiszombor, Felsőszentiván, Gyulaháza, Wencheim család címere), portrét (pl.: svájci és svéd kutatók). Terrakotta, samottos anyaggal nagyobb méretű alakokon is dolgozik. A Móricz Zs. Ált. Iskolában kerámia szobra, a Madonna, van kiállítva.
Kiállításai: Egyéni: Szeged 1984, Gyöngyös 1989. Csoportos: Hajós 1982, 1985, Kalocsa 1982, Makó 1983, 1988, Kecskemét 1985, Békés 1985, Szeged 1986, 1987, 1989, Köln 1992, 1994, Hajós 1993.

A Debreceni Havrics Galéria évek óta forgalmazza a művész alkotásait.



Korom Kata - Keramiak 1
Korom Kata - Keramiak 10
Korom Kata - Keramiak 2
Korom Kata - Keramiak 3
Korom Kata - Keramiak 4
Korom Kata - Keramiak 5
Korom Kata - Keramiak 6
Korom Kata - Keramiak 7
Korom Kata - Keramiak 8
Korom Kata - Keramiak 9
Korom Kata: Kerámia
Korom Kata: Kerámia
Korom Kata: Kerámia
Korom Kata: Kerámia
korom_kata-lanyok
korom_kata-lanyok-2
korom_kata-lanyok-viraggal