Varga Szidónia
1965-ben született Kiskunfélegyházán. Iskolái elvégzésem után az egészségügyben dolgozott, ám az évek előrehaladtával a művészethez való vonzódása egyrenőtt benne. Elkezdte gyűjteni kortárs festők rézkarcait, a festészettel kapcsolatos könyveket, s önmaga örömére rajzolgatott, akvarell képeket készített. Férjével való megismerkedése után, aki ekkor már ismert festőművész volt, végre úgy érezte, ő is elindulhat ezen a pályán. évekig figyeltem a munkáját. Tőle sajátítottam el az ecsetkezelés, a színkeverés fortélyait. A Debreceni Havrics Galéria 2014-től forgalmazza a művész alkotásait. |